“…kizárólag az a tanulás befolyásolja
jelentősen az ember viselkedését,
amely a felfedezésen alapul,
és amely egy belső igényt elégít ki”

– Carl Rogers –

Komplex fejlesztő és tehetséggondozó programok

A programok elsődleges célja a tehetséges gyermekek iskolán kívüli, speciális módszerrel történő  fejlesztése. A foglalkozások nem iskolai tantárgyak, sokkal inkább a gyermekek érdeklődésének területei köré épülnek. A foglalkozásokat szombat délelőttönként tartjuk, egy adott téma köré szerveződő program hat alkalomból áll.

Legfontosabb pedagógiai elveink a gyermekek érdeklődésének központba helyezése, a kiscsoportosság, az oldott légkör biztosítása, a gyerekek érdeklődésének, kíváncsiságának felkeltése, információéhségük kielégítése mellett az együttműködési készségük fejlesztése. Nagy hangsúlyt fektetünk az egészen korai tudományra nevelésre, a kérdezés, és a megismerés örömének megélésére, a logikus és a kreatív gondolkodás együttes fejlesztésére, és a különböző információk közötti kapcsolatok kialakítására.

Tapasztalataink szerint a gyerekek ilyen közegben bátrabbak, nyitottabbak, kreatívabbak, és önállóbbak, mint a hagyományos iskolai tanítás során. Mivel a gyerekek maguk választják ki az érdeklődésüknek megfelel programot, a foglalkozásokon és a táborban hozzájuk hasonló képességű, és érdeklődésű gyerekek között vannak, ami amellett, hogy szintén fejleszti őket, legalább akkora örömforrás számukra, mint maguk a foglalkozások.

A programok részletes ismertetőjéhez szíveskedjenek a fenti menüben az almenüpontokra kattintani.

Az őszi foglalkozások időpontjai: október 22., 29., november 12., 19., 26., december 3.


A fentiektől eltérő időpontokról a foglalkozásvezető az első foglalkozáson tájékoztatja a szülőket.

A programok helyszíne az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola

(1146 Budapest, XIV. Cházár András u. 10.)


Próbaalkalom

A tehetséggondozó foglalkozásokon való részvétel feltétele iskolások számára egy nulladik – (próba)foglalkozáson való részvétel. Itt a gyerek elköteleződés nélkül kipróbálhatja a foglalkozást, a foglalkozásvezető pedig meggyőződhet róla, hogy a gyerek megfelelően motivált / motiválható, és várhatóan profitálni fog a programból.

A nulladik foglalkozás az őszi sorozatban a Nyílt Nap (szeptember 11.-én), a téli és tavaszi sorozatokban pedig az előző sorozat utolsó foglalkozása. A Nyílt Napra nem szükséges regisztrálni, a nulladik foglalkozáson való részvételre az egyesület adminisztrátoránál kell telefonon, vagy e-mailben regisztrálni. Dátumokat, időpontokat és részleteket a +36-70-3971291-es számon vagy az aranyelme@gmail.com címen tudunk adni.


A 90 perces foglalkozássorozatok díja 25.000 Ft,
míg a 90+30 perces Iskolagyakorlóé 37.000 Ft

A foglalkozások díját kérjük legkésőbb a sorozat második foglalkozásáig a
10918001-00000019-8907000  számlaszámra banki átutalással befizetni. A könnyebb azonosítás miatt a “megjegyzés” mezőbe szíveskedjenek a foglalkozás címét és a gyermek nevét beírni.