Szülőként csak megelégedettségel tudunk beszélni az Aranyelméről. Sok-sok keresgélés után találtam rá Szűcs Imrére és az általa vezetett alapítványra. Balázs anyukájaként (és gyógypedagógusként) mindig éreztem, hogy a fiamnak szükség van képességei kibontakoztatásához egy “más fajta” közegre, mint amit a családja és az óvoda-iskola biztosítani képes számára. A legfontosabb tényező számunkra a különböző iskolák és alapítványok között az volt, hogy ne a gyerek tárgyi-és lexikális tudását bővítsék a tudás anyag felhalmozásával, és ne versenyre felkészítő táborok legyenek. Egy olyan helyet kerestünk, ahol felmerülő gondolatait, “problémáit” (melyeket az iskolában nem hallgattak meg és nem fogadtak el) megbeszélhesse és ezekre válaszokat kapjon. Balázs 10 éves korában kezdett Aranyelme foglalkozásokra járni (volt hogy egyszerre többre is), és most már ifiként segíti a táborozó gyereket. Szülőként többször felmerült bennünk hogy szombatonként vidékről utazva van-e értelme a foglalkozásokon való részvételnek, de aztán látva lelkesedését és a rengeteg élményt amit ilyenkor kapott, mindig megnyugodtunk, hogy nem feleslegesek a hétvégi a koránkelések. Szüleiként köszönünk mindent, és most már az ő kezében van a döntés joga, hogy meddig szeretne az Aranyelme munkásságában részt venni.