Ami él és mozog…

Vannak gyerekek, akik nem elégszenek meg a környezet órán tanultakkal. Erőteljes kíváncsiságuk, tudásszomjuk eredményeképpen rengeteg, állatokhoz, természethez kapcsolódó tudás halmozódott fel a fejükben. Nyitott szemmel és elmével járnak a természetben. Amikor kérdeznek, TÉNYLEG tudni akarják a választ. Gondolatban tulajdonságok alapján rendszerezik, kategorizálják a dolgokat. Nem elégszenek meg azzal, amit látnak, vagy hallanak, tudni akarják azt is, mi miért úgy működik a természetben, ahogy? Magadra ismertél? Akkor szinte biztosan neked való az “Ami él és mozog…”. A hat foglalkozás egy-egy nagyobb témát körüljárva vezeti be a gyerekeket a természettudományos gondolkodás, megismerés és kérdésfeltevés világába. A foglalkozásokon a gyerekek nem tanulók, hanem a természet működését megérteni akaró tudósok. Meglévő tudásukat, logikájukat és kreativitásukat használva próbálnak meg rájönni dolgokra, eközben persze rengeteg új és érdekes ismerethez jutnak hozzá.

Programvezető: László Ádám (biológus)

Korosztály: 5-6. osztály

Időpont: 10:30-12:00

Élménymatek

Unod az iskolai matekot? Nem jelent kihívást a szorzótábla? Már akkor tudod megoldást, mikor még föl sem tették a kérdést? Ha szereted a fejtörőket, gondolkodtató feladatokat , itt a helyed! Számos “számos” felfedezés vár rád! A foglalkozás célja, hogy a matematika iránt az átlagosnál jobban érdeklődő, kihívásokat, fejtörőket szerető gyerekek gondolkodását, képességeit játékos feladathelyzetben fejlessze. A hat alkalom során a gyerekek izgalmas logikai és matematikai feladatok megoldása közben megtapasztalhatják a problémamegoldásban rejlő örömöt. Fejlődik a számok és műveletek világában való jártasságuk, gondolkodásuk magabiztosabbá válik.

Programvezető:  Erdélyi Zsófia (gazdaságinformatikus)

Időpont: 9:00-10:30

Korosztály: 5-6. osztály

Játszd újra!

Minden társasjáték egy külön világ: új szabályrendszer, új helyzetek, és még az is változik, közösen fogjuk-e megoldani, amivel szembe kerülünk, vagy épp magunkra vagyunk utalva. Abban mégis hasonlóak, hogy együtt vagyunk részesei, így az újabb és újabb kihívások teljesítése közben észrevétlenül fejlődik a kommunikációs, kreatív, problémamegoldó- és együttműködő-készségünk. A foglalkozáson elsősorban játszani fogunk. Másodsorban pedig beszélgetünk arról, hogy a megismert társasok hogyan működnek, hogyan lehetne még izgalmasabbá tenni őket – vagy hogyan lehetne megoldani a játék közben felmerülő problémákat.

Programvezetők: Gregor Lilla (társasjátékpedagógus, játékmester)

Időpont: 10:30-12:00

Korosztály: 3-6. osztály

Király Python

Ha szeretnéd tudni, hogy gondolkodnak-e a számítógépek , hogy hogyan készülnek a számítógépes programok , sőt, magad is szeretnél programok mélyére látni, és programot készíteni , akkor ezt a foglalkozást neked találták ki. A hat őszi foglalkozás során egy programozás tanulásához készült programot fogunk használni, amit úgy fejlesztettek ki, hogy egyszerűen tudjál vele számítógépes játékokat készíteni. A foglalkozás célja a gyerekek algoritmus-alkotó képességének absztrakt gondolkodásának , és problémamegoldási kompetenciájának fejlesztése, valamint a csoportmunka és kooperáció gyakorlása számítógépes környezetben.

Programvezető:  Blénessy Gabriella (Informatikatanár – Fazekas Mihály Gyakorlóiskola)

Időpont: 10:30-12:00

Korosztály: 5.-7. osztály

Scratch Neked

Ha szeretnéd tudni, hogy gondolkodnak-e a számítógépek, hogy hogyan készülnek a számítógépes programok, sőt, magad is szeretnél programok mélyére látni, és programot készíteni , akkor ezt a foglalkozást neked találták ki. A hat őszi foglalkozás során egy programozás tanulásához készült programot fogunk használni, amit úgy fejlesztettek ki, hogy egyszerűen tudjál vele számítógépes játékokat készíteni. A foglalkozás célja a gyerekek algoritmus-alkotó képességénekabsztrakt gondolkodásának, és problémamegoldási kompetenciájának fejlesztése, valamint a csoportmunka és kooperáció gyakorlása számítógépes környezetben.

Programvezető:  Blénessy Gabriella (Informatikatanár – Fazekas Mihály Gyakorlóiskola)

Időpont: 9:00-10:30

Korosztály: 2.-5. osztály

Mondolat

A betűzgetéstől a szavakon lovagolva jutunk el a mondatokig. Játékok és egy kis kreativitás segítségével építjük fel a szöveget, ami lehet egy mese, egy levél, vagy egy teljesen hétköznapi beszégetés is. Hogyan mondjuk ki gondolatainkat úgy, hogy mások is pontosan értsék? Sokszor gondolkodunk képekben, érzésekben, hangokban, vagy folyamatokban, és ezek szavakkal való kifejezése egyszerre művészet és tudomány. Szeretettel várok mindenkit, aki szereti a betűrejtvényeket, titkosírásokat, a nyelvi és logikai játékokat.

Programvezető:  Tarján Teréz (ELTE TTK-BTK hallgatója)

Időpont: 9:00-10:30

Korosztály: 3.-6. osztály

Világok harca

Hozzunk létre egy saját világot saját történetekkel megtöltve. Ismerjük meg az ismeretlent, és teremtsünk a semmiből. A foglalkozás célja, hogy a gyerekek médiumokon átívelő módszerekkel és eszközökkel (pl.: hang, zene, kép, mozgókép, szöveg) megismerjék az alkotás különböző útjait, létrehozzanak fiktív világokat, hősöket, narratívákat, így játszva olyan képességek birtokába juthatnak, melyek segítségével formába önthetik saját kreatív energiáikat. A foglalkozás célja, hogy a történetvezetés, történetírás (legyen az fiktív vagy valós), médiumok területéhez tartozó ismeretanyag könnyen emészthető formában kerüljön a gyermek fejébe.

Programvezető: Fejes Richárd (ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola)

Időpont: 9:00-10:30

Korosztály: 3-5. osztály

RoboCraft

Képzelj el egy világot, ahol a fantáziád határtalan, és a technológia segít életre kelteni minden ötleted! A RoboCraft foglalkozás során a gyerekek a LEGO Mindstorms segítségével a kreatív építéssel és a programozás izgalmas világával egyszerre találkozhatnak: lehetőséget kapnak, hogy saját robotokat készítsenek, programozzanak, és megvalósítsák a a komplex problémákra adott megoldásaikat! Bár a LEGO kockák gyermekkorunk kedvenc játékai közé tartoznak, most egy új dimenziót fedezhetünk fel ezeken az eszközökön keresztül.

A gyerekek a robotika alapelveiről tanulnak, miközben együttműködnek társaikkal, hogy közösen találják ki, hogyan bírhatják rá bizonyos feladatokra a robotokat: hogyan mozgassák az eszközöket, hol legyenek a szenzorok, és hogyan programozzák be azokat. A foglalkozások fejlesztik a gyerekek kreatív gondolkodását, kollaboratív képességeit és technikai készségeit.

Programvezető: Simon Réka (digitális kultúra tanár – ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola)

Időpont: 10:30-12:00

Korosztály: 3-6. osztály